Mikor van biztonságban a kötődés?

Sokat találkozom a biztonságos kötődés kifejezéssel. Sokan társítják ezt a fogalmat azzal, hogy a biztonságos kötődés csak abban az esetben alakulhat ki, ha az édesanya szoptatja a babáját, a család tagjai együtt alszanak és a babát a nap 24 órájából 24 órában hordozzák.
 

De lássuk, hogy mit mondd erről a tudomány, a kutatások.

Az egyik legismertebb kötődést vizsgáló kutatások egyike a szőranya vs. drótanya kísérlet (1969). Ez Harry Friedrick Harlow (1905-1981) amerikai pszichológus nevéhez fűződik. A kísérlet lényege az volt, hogy újszülött rézusz majmokat, a születést követően véglegesen elválasztották az anyjuktól. Készítettek egy olyan "drótanyát" ahol táplálékot vehettek magukhoz a majmocskák, rácsimpaszkodni is tudtak, de ez inkább reflexszerű kapaszkodás volt. A "szőranya" testét olyan szőr borította, melybe ugyanúgy beletudott kapaszkodni a kismajom, mint az anyjába. Ez a test kissé megdőlt és az arca is kidolgozottabb volt, mint "drótanya" társának. A szopizási lehetőség mindkét anya esetében megoldható volt. Azt tapasztalták, hogy ugyan mindkét "anyához" volt lehetőségük "odabújni", a kismajmok a drótanya társaságában 2 órát töltöttek, a szőranya társaságában, pedig 15 órát. A kutatók vizsgálták a későbbi szociális viselkedésüket is, társas helyzetekben. Milyen következtetéseket tudtak ebből levonni a kutatók? Azt, hogy azok a kismajmok, akiknek volt módjuk megtapasztalni az anyai biztonságot, ugyan megijedtek és eleinte a szőranyához bújtak, de egy kis idő eltelte után elkezdtek játszani a játékokkal és keresték társaikkal a kapcsolatot. A drótanyán nevelkedett majmocskák pedig csak kuporogtak a sarokban, szopták az ujjukat, a játékokat csak dobálták, társaik felé agresszívak voltak. Óriási áttörés volt ez ahhoz az elképzeléshez képest, hogy a kötődés azért alakul ki, mert az anya táplálja csecsemőjét, hiszen éppen a fenti kísérlet bizonyítja, hogy csak a táplálás önmagában nem elég. Azt is tapasztalták még a kutatók, hogy a drótanyán nevelkedett majmok igen rossz anyák lettek, akik olykor agresszívak és elutasítóak voltak gyermekeikkel.

A kötődés elmélet megalkotója Edward John Mostyn Bowlby (1907-1990), brit pszichoanalitikus képzettségű pszichiáter és pszichológus. Bolwby "szerint velünk születik a késztetés a kötődésre, és ennek megfelelően az újszülött viselkedési repertoárja (sírás, nevetés, kapálózás, stb.) mind olyan viselkedések, melyek - optimális esetben - biztosítják a közelséget és elősegítik a kontaktust az anyával. Hangsúlyozta az anya válaszkészségének fontosságát, mivel a gyermek kontaktuskereső viselkedése csak a párbeszéd egyik oldala, és csak megfelelő válasz esetén alakulhat ki a biztonságos kötődés." (wikipedia)
Bolwby kollégája Mary Ainsthworth (1913-1999, kanadai pszichológusnő) végezte az úgynevezett idegen helyzetes kisérleteket (1978). A gyerekek különböző kötődési mintázatokat alakítanak ki attól függően, hogy milyen gondoskodásban volt részük. Azt vizsgálták, hogy a különböző kötődést mutató gyermekek hogyan viselkednek olyan helyzetben, amikor egy számukra idegen emberrel kell kapcsolatba lépniük. A különböző helyzetekben azt figyelték meg, hogy a gyermek:" milyen aktív? Mennyire merül el a játékban? Sír-e? Milyen egyéb megnyilvánulásai utalnak rossz közérzetre? Milyen erősen próbálkozik anyja figyelmének felkeltésével? Mennyire veszi fel az idegennel a kapcsolatot? stb." (Attkinson: Pszichológia)

A megfigyelt viselkedésük alapján 3 csoportra osztották a kísérletben résztvevő gyermekeket: 1. biztonságosan kötődő, 2. bizonytalanul kötődő elkerülő, 3. bizonytalanul kötődő ambvivalens. A későbbiek folyamán ezt Mary Main 1986-ban kiegészítette egy negyedik kategóriával: dezorganizált vagy zavarodottak csoportjával.
Kutatásaik során arra jutottak, hogy azok a gyerekek lesznek biztonságosan kötődőek, akiknél az elsődleges gondozó személy (legtöbbször a biológiai anya) jelen van, segítséget nyújt csecsemőjének. Ez egyrészt biztonságérzetet kelt a csecsemőben/kisgyermekben, másrészt mintát ad a későbbi problémamegoldásokhoz is.

A biztonságos kötődést az elsődleges gondozó személy válaszkézsége fogja leginkább meghatározni. De mit is jelent ez a gyakorlatban? A gondozó reagál a csecsemő jelzéseire, felveszi, gyöngéd vele és adekvát választ ad ezekre a jelzésekre: például a csecsemő táplálása esetén, a legbiztosabb támpontja a baba jelzései és nem az óra vagy az előírás. Ebben tud sokat segíteni az igényszerinti szoptatás vagy az igényszerinti cumisüveges táplálás, mely azt jelenti, hogy figyelem a baba jelzéseit és akkor adok neki enni, amikor ő ezt jelzi. Ezzel szemben a bizonytalanul kötődő csecsemők anyja saját hangulatát és kívánságait vagy a könyv szerinti előírásokat követi és nem babája igényeihez és szükségleteihez igazodik.
Bolwby azt is megfigyelte, hogy olyan gyerekek is mutatnak bizonytalan kötődési mintákat, akik családban nevelkednek. Ezt rejtett érzelmi elhanyagoltságnak nevezte. Ezekben az esetekben, azt tapasztalta, hogy az elsődleges gondozó személy, nem a gyermek jelzéseire reagált, nem vette figyelembe a gyermek saját személyiség jegyeit, hanem arra törekedett, hogy a gyermeket a benne élő képhez igazítsa: akkor kezdjen el járni/ülni stb. amikor az elő van írva. Annyit egyen amennyi az elvárt és nem annyit amennyire neki szüksége van, annyit aludjon, amennyit az anya jónak/elfogadhatónak gondol.

A fenti tudományos kutatások eredményeit figyelembe véve, összegezhetjük: a biztonságos kötődés kialakításának a kulcsa, hogy az elsődleges gondozó személy (aki legtöbbször a biológiai anya és apa, de örökbefogadott gyermekek esetén is kialakítható biztonságos kötődés), a csecsemő jelzéseire reagálva gondozza a babát. Figyelembe vegye a saját és a gyermeke személyiség jegyének különbözőségeit, higgyen magában, hogy képes csecsemője jelzéseit megfejteni és bízzon csecsemőjében/kisgyermekében, hogy akár egy nehéz feladattal is képes lesz megbirkózni. Tehát a biztonságos kötődés abban az esetben tud kialakulni, ha a szülők érzékenyek, odafigyelőek csecsemőjükkel/ kisgyermekükkel és tisztában vannak azzal, hogy az adott életkorban a gyermek mire képes, milyen viselkedéseket tud gond nélkül kivitelezni és mely viselkedési formák irreálisak az adott életszakaszban.
Amire feltétlenül szükség van az, hogy baba-mama és az apa olyan közel legyenek egymáshoz, ahol a gyermek jelzései könnyedén észlelhetők és így gyorsan tudnak reagálni a szülők. Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy ahhoz hogy ez a kapcsolat kialakuljon időre és a szülők részéről is tapasztalatszerzésre van szükség és nem egyoldalú, hanem interaktív.

A válaszkészség megvalósításában lehet segítségünkre a hordozás, az igényszerinti szoptatás/cumisüveges táplálás, együtt alvás (ezzel tehető könnyebbé az éjszakai gondoskodás).
Tehát a tények azt mutatják, hogy a legfontosabb hangsúly a válaszkészségen van, hogy képesek legyünk kisbabánk jelzéseit felismerni és azokra reagálni, hogy bízzunk magunkban és gyermekünkben, hogy együtt képesek leszünk a biztonságos kötődés kialakítására.